A Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyprogramja az évad legfontosabb előadásainak válogatása. Az idei évben Kiss B. Atilla, Kossuth-díjas operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta a Versenyprogramba kerülő előadásokat: 2015 márciusa és 2016 márciusa között több száz színházi előadást tekintettek meg, ezekből választották ki azt a tizenhatot, amelyek az ide Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyprogramját alkotják.

Idén hat nagyszínházi és tíz kamaraszínházi produkciót választottak ki, amelyek június 9. és 18 között, a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházi termében, illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban kerülnek bemutatásra. 

A Szakmai Tanácsadó Testület által delegált Szakmai Zsűri, a MASZK Egyesület és a MOZAIK Művészegyesület által delegált Színészzsűriből, illetve a Pécs polgármestere által kisorsolt Közönségzsűriből összeálló Zsűri a Fesztivál ideje alatt minden versenyelőadást megtekint, másnap reggel zártkörű tanácskozást tart, majd a fesztivál utolsó napján meghozza döntését. 

Az ünnepélyes díjátadó gálára a POSZT utolsó napján kerül sor.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó egyéb előadásairól, koncertjeiről, szakmai beszélgetéseiről, kiállításairól és egyéb kísérőprogramjairól, a Kodály Központban megrendezésre kerülő POSZT bemutatja rendezvénysorozatról, illetve a Zsolnay negyedben a Versennyel párhuzamosan zajló összművészeti POSZT Fesztiválról itt olvashatók el a legfrissebb információk.