Kiscsillag - SEMMI KONFERENCIA

A Kiscsillag, az ország legnépszerűbb art rock zenekara idén újszerű, színházi elemeket, látványt felvonultató - a zenekar vezetője, Lovasi András meghatározása szerint 'koncertszínház' - irányba indult el.

"Mikor dalokat írok, mindig képeket, alakokat látok sürgölődni a dalok körül, de ezeket csak én látom. Amikor az "Idáig tudom a történetet" sorozat elkezdődött 2011-ben, az volt a cél, hogy legyen egy olyan dramaturgiai szál, amire felfűzhetjük az esteken elhangzó dalokat, hogy más is lássa, egy sztori fénytörésében hogyan csilloghatnak. A Semmi konferencia ennek a történetnek a folytatása, de egy régi terv megvalósulása is, hiszen a történet alapsztorija kb. 10 éve megvan a fejemben, sőt anno dalok is készültek hozzá (Menetszél, Tűkön táncol). A megvalósításban nagy szerepet vállalt a feleségem, Földes Eszter, aki a darab egyik szerzője és rendezője is lett egyben. Fontos mérföldkőnek gondoljuk ezt a Kiscsillag zenekar életében, nagyon izgalmas próbafolyamaton vagyunk túl, reméljük, legalább annyi örömet okozunk vele a közönségnek, mint amennyit nekünk eddig adott." L.A. 

És egy kis kedvcsináló:

"...anya mindig csak ül a konyhában és néz maga elé némán. Néha reggelig ég a villany és úgy megy el munkába, hogy nem is aludt semmit. ...És ha kérdezem mi a baj, csak annyit mond: - Semmi. ...és ha tovább nyaggatom, megint csak annyit mond, hogy semmi és hogy hagyjam és menjek játszani, mert tényleg semmi, semmi, semmi, semmi. És akkor egyik nap eszembe jutott, hogy kéne egy konferencia, konferencia a semmiről. A szomszéd Dobán bácsitól jött az ötlet, akinek tetszett az anyu, úgy hogy gyakran átkopogott hozzánk esténként egy kis konyakkal. Utáltam."